dr. Orbán Viktor

Miniszterelnök iskolaavató beszéde (2002)

Jó napot Kívánok Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Mindannyiukat, külön is a Történelmi Egyházak Képviselőit, a Képviselő Urakat, Megyei Közgyűlés Elnökét és a Polgármester Asszonyt!
Nos, hát kedves barátaim, valahogy így képzeltük el a jövőt, ahogyan most itt körültekintünk: magyar hagyományok, magyar tervezők, magyar kivitelezők, magyar szakmunkások és magyar segédmunkások közös erőfeszítésének eredményeképpen. Engedjék meg, hogy az első szó az elismerés hangján szóljon, gratulálok mindenkinek, akinek az elméjét, tervező képességét, tervező munkáját, és azoknak a munkásoknak, akiknek a több órás erőfeszítéseit, nehéz körülmények között végzett munkáját ez az épület dicséri.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Diákok! Ez az épület a tiétek és nem csak azért adtuk nektek ezt az épületet, mármint a felnőttek, mert úgy gondoltuk, hogy majd jól érzitek magatokat benne, hanem azért is, mert komoly elvárásaink vannak veletek szemben. Nem egyszerűen csak azt várjuk tőletek, hogy okosabbak legyetek, ha megnőtök, mint amilyenek mi vagyunk, hanem hogy jobbak is legyetek. Hallom itt van valahol körünkben Makovecz tanár úr is, aki egy összejövetelen azt a mondatot mondta, hogy 1990-ben, amikor a rendszerváltás bekövetkezett, akkor Ő azt gondolta, hogy a rendszerváltás utáni másnapon majd a villamosvezetője megáll, ha látja, hogy Ő fut a villamos után és ez lesz az igazi rendszerváltás. Nos, tisztelt hölgyeim és uraim ez nem így történt. Attól, hogy a politikai változás bekövetkezett, bizony lelkünkben sok minden úgy maradt, amilyenné a mögöttünk hagyott negyvenegynéhány esztendőben vált. Ezért aztán kedves ócsai diákok joggal várjuk tőletek, hogy ne csak okosabbak, de jobbak is legyetek, mint amilyenek mi vagyunk. Sőt ennél többet is várunk tőletek, egyszer a közép-európai átalakulásokkal foglalkozó tudósok közül valaki azt mondta, hogy egy új politikai rendszer fölépítéséhez hat hónapra van szükség, egy új gazdasági rendszer megteremtéséhez hat évre, és egy új társadalom felépítéséhez hatvan esztendőre. Az írás sem véletlenül beszél negyven esztendőről, amelyet vándorlással kell eltölteni, mielőtt az ember igazán otthonra lelne. De nekünk nincs hatvan évünk, sőt negyven esztendőnk sincs. Azt várjuk tőletek, hogy tizenegynéhány év múlva, amikor felnőttök ti már egy más lelkületű országot építetek és nekünk, addigra már öreg emberekké válók számára ezt a hatvan illetve negyven esztendőt jelentősen le fogjátok rövidíteni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszönöm azokat a szavakat, amelyeket az elmúlt négy esztendő kapcsán mondtak az előttem szólók. Én csak egyetlen dolgot szeretnék ezekhez kapcsolódóan megismételni. Nem a múltra való emlékezés okán, hanem azért, hogy legyen Önökben elegendő bátorság, hogy a jövőtől is kikényszerítsék azt, amit a múlttól már megkaptak. Az elmúlt négy esztendőben az volt a legfontosabb, hogy sikerült bebizonyítani, hogy lehetséges úgy kormányozni Magyarországot, lehetséges közös életünk ügyeit úgy irányítani, hogy eközben a kormányzat illetve a magyar állam számára is az váljon a legfontosabbá, ami személyes életünkben is a legfontosabb, vagyis a gyermekek és a család. Engedjék meg, hogy az elismerő szavakon túl egy-egy gondolattal forduljak a tanárokhoz, és egy-egy gondolattal a diákokhoz.
Tisztelt Pedagógusok! Sok fajta tévúton jártunk az elmúlt tizenkét esztendőben. Ilyen tévutakat tettünk meg, vargabetűket róttunk akkor is, amikor a nemzeti egység mindannyiunk által oly kívánatosnak tartott formáit kerestük. Hosszú ideig azt hittük sokan, hogy a nemzeti egységet, amelyre vágyunk azt valamiféle ideológiai doktrína köré lehet fölépíteni. Egyes pártok a liberális minimum, mások a nemzeti minimum gondolatával hozakodtak elő, de a tizenkét esztendő tisztelt pedagógusok meggyőzött bennünket, meggyőzhetett mindannyiunkat arról, hogy ha valaha lesz Magyarországon nemzeti összefogás és nemzeti egység, azt nem ideológiák köré, hanem a legmélyebb és legnagyszerűbb emberi érzések köré lehet majd felépíteni. A bizalom, a barátság és a szeretet köré. Kívánok az Önök munkájához sok sikert, hogy olyan gyerekek kerüljenek ki a kezeik alól, akik a bizalom, a barátság és a szeretet jegyében képesek lesznek megépíteni Magyarországon a nemzeti egységet.
Kedves Fiatalok, Tisztelt Diákok! Nem tudom, hogy föltűnt-e már nektek, hogy amikor Ázsiából vagy Indiából mutatnak egy-egy okosítást szolgáló természettudományos kisfilmet, ott lehet látni, hogy azok a hatalmas elefántok, amelyekkel mindenfajta építő munkát végeztetnek, egészen vékony kis botocskákhoz vannak kikötve. Gyerekkoromban soha nem értettem, hogy miért viselkednek az elefántok mégis úgy, mintha óriási fákhoz lennének kipányvázva. Akkor egyszer azt olvastam, hogy a kis elefántot egészen kis korában egyszer, amikor még vad kikötik a legvastagabb törzsű fához, ahonnan szabadulni próbál, de néhány óra múlva a küzdelmet feladja, és onnantól kezdve élete végéig elegendő lesz majd egy egészen vékony földbe szúrt kis botocskához kipányvázni. Nos, tisztelt Ócsai diákok kívánom nektek, hogy ennél Ti okosabbak legyetek, sohase felejtsétek el azt, amit tanultatok, de sohasem hagyjon föl a szívetekben a vágy, hogy járt út mellett azért néha a járatlant is megpróbáljátok. Mert, ha a régről hozott tanulságok és okosságok mellé nem lesztek képesek új gondolatokat, új eszméket, új észjárásokat is befogadni, akkor könnyen úgy járhattok, mint azok a nagy elefántok, akik, amikor megnőnek már semmi másra nem használhatóak, csak óriási fatőrzsek hengergetésére.
Nos, Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Széchenyi István azt mondta, hogy az emberi élet olyan, mint egy könyv. Az ifjúság a bevezetés, ha az jól van megírva, akkor kiváló szerzőt remélhetünk. Kívánom mindannyiunknak azt, hogy itt Ócsán a fölnövekvő gyermekek kivétel nélkül mind felnőtt korukra váljanak kiváló szerzőkké és teljesítsék be szüleik és tanáraik legdédelgetettebb álmait és vágyait is. Köszönöm, hogy meghallgattak, az iskolához gratulálok! Sok erőt, jó egészséget kívánom mindannyiuknak! Isten éltesse Ócsa minden polgárát!