Olyan újonnan megvalósult vagy felújított közhasználatú épületekkel, illetve azok részletmegoldásaival lehetett jelentkezni, amelyeknél az akadálymentesítést egyrészt a jogszabályi követelményeknek megfelelően, másrészt kiemelkedő építészeti színvonalon oldották meg. A díjat az Országos Lakásügyi és Építésügyi Hivatal adja ki, évről-évre.

Év akadálymentes épülete 2004″ építészeti nívódíj (forrás: epiteszforum.hu)

Ötödik alkalommal került meghirdetésre az Év akadálymentes épülete elnevezésű építészeti nívódíj pályázat az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal kezdeményezésére. A pályázatra ez alkalommal 10 településről 14 pályamű érkezett, a díjazottak között található két idősek otthona, valamint egyházi kollégium és a zsűri az akadálymentesítés megvalósulására irányuló erőfeszítéseket is elismert. Összesen 4,5 millió forint díjazásban részesülhettek a példaértékű beruházások. A pályázatot ez évben is a VÁTI Kht. gondozta. A díjakat Borsi László, az OLÉH elnöke adta át, az ünnepségen részt vett Hornungné Rauh Edit, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium helyettes államtitkára. A zsűrit szakmai és érdekképviseleti szervezetek tagjai alkották, 1-1 fővel képviseltette magát a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Építész Kamara, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium, 2-2 fővel a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége és az OLÉH. A zsűri először az akadálymentes használatot szolgáló építészeti és műszaki megoldásokat tanulmányozta a beküldött tervlapokon, majd helyszíni szemlén választotta ki a díjazásra érdemes három épületet. Ezek mindegyike kitűnően megfelelt a pályázati követelményeknek, ugyanakkor közülük minőségben egyik sem haladta meg annyival a másik kettőt, ami “Az év akadálymentes épülete 2004” kitüntető cím megítélését egyértelműen indokolta volna. Ezért a zsűri három rangsorolás nélküli, egyenlő értékű díj, valamint két elismerés kiadására tett javaslatot az OLÉH elnökének.

Díjazott pályaművek:

Kálvin János Református Idősek Otthona
Budapest, XII. Nógrádi út 12-14.

Az építész-tervező, Kálmán Ernő (DLA, Ybl-díjas építész) kiválóan oldotta meg a rendkívüli adottságú, lejtős telken a nagy kiterjedésű épület-komplexum elhelyezését. A telek fekvése ellenére az épületbe való bejutás és a különböző szintek közötti akadálymentes kapcsolat megfelelő. Az épület környezete és belső kialakítása megfelel az akadálymentességgel és általában a rendeltetéssel összefüggő követelményeknek.

Idősek Otthona
Dabas, Szent István út 63. 

A Horváth Zoltán építész által tervezett, sík felszínre telepített, egyemeletes, belső udvar köré szervezett, igényesen formált épület minden részletében a funkciót, ezen belül az idősek kényelmét, jó hangulatát és biztonságát szolgálja. Az új épület esztétikus megjelenésű, műemléki környezetéhez jól illeszkedik, a belső udvar kialakítása a régi kerengők formavilágát idézi. Példás az a hatósági követelményeket meghaladó gondosság és szakismeret, ami többek közt a mozgáskorlátozottak lakrészének biztonsági berendezéseiben és a folyosók burkolatainak a gyengénlátók számára is megfelelő kialakításában jelenik meg.

Jézus Szíve Napleányai Társaság Leánykollégiuma
Budapest, VIII. Horánszky u.14. 

A tervező, Major György (DLA, Ybl-díjas építész) tökéletes szakismerettel oldotta meg a szűk józsefvárosi utcában álló régi, leromlott épület felújítását és bővítését. Az eredmény a kor igényének mindenben megfelelő, sokoldalú rendeltetéssel is jól működő épület. A teljes akadálymentességet lépcső-felvonó, belső felvonók és mellékhelyiségek biztosítják.